Pöttyös Kapitány a fecskék felhők fölötti birodalmában

A Kalózok szigetéről való elindulás óta három nap telt el, szinte teljes szélcsendben. A Pöttyös éppen hogy csak vánszorgott a tengeren, alig haladt előre a felkelő Nap irányába. A harmadik napon aztán Pöttyös kapitány egy hatalmas, fodros és hófehér felhőt vett észre az égen, amelyben csak az volt a furcsa, hogy ezen az egyetlen felhőn kívül se közel, se távol nem látszott másik. A Nap zavartalanul ragyogott a kék égen, sugarai csupán ebbe a hatalmas felhőóriásba akadtak bele.

- Odanézz, komám! – szólt Barackvirághoz – Milyen furcsa ez az óriási felhő, amely olyan magányosan lebeg a kék égen, mintha odaragasztották volna. Soha életemben nem láttam még ilyen csodálatos égi képződményt, amely ráadásul ilyen egyedül úszkált volna az égi óceánon!
- Bizony, kapitány úr! – mondta Barackvirág – Magam sem láttam még ehhez fogható csodát, de még különlegesebbé teszi, ha nem csal a szemem, hogy ekörül a felhő körül millió és millió fecske röpköd.
- Az ám! – lepődött meg Pöttyös kapitány, és érdeklődve nézte a körbe-körbe cikázó madarakat. Majd legnagyobb megdöbbenésére, azt vette észre, hogy a fecskék közül kiválik egy kisebb madárraj, és a Pöttyös hajó felé veszi az irányt.

A következő pillanatban vagy kéttucatnyi fecske telepedett a hajó vitorlarúdjaira, a korlátokra és a fedélzetre, ahol hangos csivitelésbe kezdtek. Barackvirág, aki jólelkű hajósinas volt, azonnal leszaladt az éléskamrába, ahonnan felhozta az összes kenyérmorzsát, amit a padlóról össze tudott söpörni és a madarak elé szórta.

- Biztos megéheztetek, madárkáim, a hosszú úton – mondta, és Pöttyös kapitánnyal együtt mosolyogva figyelte, ahogy a fecskék mohón kapkodni kezdik a morzsákat. De alig koppant le az első madár csőre a fedélzet deszkájára, a fecskék megrázták magukat és a következő pillanatban csodaszép, fekete hajú tündérekké változtak. A kapitánynak és a hajósinasnak a szava is elállt a csodálkozástól, különösen akkor, amikor a tündérek egyike megszólította őket.
- Kedves Kapitány úr! Engedd meg, hogy királynőnk nevében szeretettel köszöntselek benneteket és meghívjalak hozzá a Fecskék Felhők Fölötti Birodalmába.

Azzal közrefogták a Kapitányt, Barackvirágot és a következő pillanatban már újra fecskévé változva szárnyaltak velük a felhők felé. Nem telt bele néhány pillanat, és az ámuló-bámuló tengerészek már a felhő tetején, egy csodálatos hófehér palota tróntermében találták magukat, ahol milliónyi fecske társaságában, a fecskék aranyhajú tündérkirálynője fogadta őket.

- Kedves Kapitány úr és Barackvirág! Már nagyon sok jót hallottam rólatok, a tenger felett vándorló madaraktól, ezért nagyon szerettelek volna megismerni benneteket. Bizony a hírek igazak voltak, hiszen udvarhölgyeimet is szeretettel és finom falatokkal fogadtátok a hajótokon, ahogyan azt a jóindulatú tengerészek teszik a megfáradt vándormadarakkal. Mivel ilyen jó emberek vagytok, úgy döntöttem, megjutalmazlak benneteket, és mindkettőtöknek teljesítem egy kívánságát.

Pöttyös kapitány először szabadkozott és azt mondta, hogy már az is óriási megtiszteltetés, hogy megismerkedhetett ezzel a csodás birodalommal, ám az udvarhölgyek unszolására, végül is térden állva elrebegte, hogy mennyire hiányzik neki Málnahercegnő és ezért egyetlen vágya, hogy csak egy pillanatra, de megpillanthassa őt. Az udvarhölgyek hangos ujjongással fogadták eme gáláns kívánságot és a királynő bólintása után azonnal közrefogták a még mindig hitetlenkedő kapitányt és szárnyra kaptak vele.

Pöttyös kapitány még soha nem vett részt egy ilyen különleges utazáson, mint amilyen most következett. A fecsketündérek a szélnél is sebesebben röpültek vele a Málnák szigete felé, majd amikor megérkeztek az óriás málnacsőszök kutató pillantásait elkerülve, huss, beröppentek Málna hercegnő szobájába, aki először elalélt a meglepetéstől, majd magához térve, boldog könnyekkel a szemében, Pöttyös kapitány nyakába borult.

- Drága szerelmem! – suttogta –, nagyon boldog vagyok, hogy újra láthatlak, bármilyen furcsán is érkeztél, de azonnal menned kell, mert királyapám néhány pillanat múlva itt terem és szörnyű haragra lobban, ha megtudja, hogy szigorú tiltása ellenére visszatértél hozzám.
- Csak még egyszer had öleljelek meg! – kérte Pöttyös kapitány, majd amikor meghallotta az ajtó előtt a király lépteit, egy gyors búcsú után – nehogy a hercegnőt bajba keverje – , fecsketündér barátai segítségével kiröppent az ablakon.

Visszatérve a felhők fölötti birodalomba, nem győzött hálálkodni a fecskék aranyhajú királynőjének, amiért segített neki, hogy ha csak egy rövid időre is, de megpillanthassa álmai hercegnőjét. Ezután a királynő Barackvirághoz fordult és azt mondta:
- Nos, kedves hajósinas barátom, halljuk a Te kívánságodat!

Barackvirág hosszasan gondolkodott, mit is kérhetne a nagyhatalmú tündérkirálynőtől, de mivel ő nem volt szerelmes senkibe, ezért arra gondolt, hogy leginkább Mazsolát, a bálnát szeretné látni, hiszen örökös aggódás volt az élete, mióta Rettentő Roland a legjobb barátja zsírjára kezdett vágyakozni. Ezért arra kérte a fecskekirálynőt, hogy mutassa meg az utat arra, ahol Mazsola tartózkodik, hogy mielőbb találkozhassanak vele.

- Kérésed számomra parancs, jószívű hajósinas! - kiáltotta a királynő, azzal összecsapta a kezeit, és a következő pillanatban tengerészeink a Pöttyös fedélzetén találták magukat, ahol arra lettek figyelmesek, hogy a Fecskék Felhők Feletti Birodalmából millió és millió madár kerekedik fel, akik a Pöttyös mellé szállva, szárnycsapásaikkal olyan szelet teremtettek, amitől a hajó vitorlái megdagadtak és a Pöttyös vidáman szelni kezdte a vizet.

A fecske-szárnyak keltette szél mindaddig kitartott, amíg a távolban Barackvirág meg nem pillantotta Mazsolát, a bálnát, aki vidáman fújta a tajtékot az ég felé. Amikor a Pöttyös hajó a bálna mellé állt, a fecskék megfordultak, majd Pöttyös kapitány és Barackvirág búcsúintegetésétől kísérve hazarepültek felhők feletti birodalmukba.