Pöttyös Kapitány a hazudós banánok földjén

A Pöttyös fedélzetéről Barackvirág egyre nagyobb örömmel kémlelte Mazsolát, a bálnát, aki a víz felszínén lebegve úgy tűnt, mintha kényelmesen lustálkodna a napsütésben. Néha-néha párapamacsot fújt az ég felé és a szeme sarkából figyelte, ahogy a Pöttyös - Barackvirággal a fedélzetén - felé kanyarodik. Amikor a bálna mellé értek, rémülten vették észre, hogy Mazsola nem lustálkodik a napsütésben, hanem nagyon betegnek látszik, ami abból derült ki, hogy időnként - bálna létére - akkorákat tüsszentett, hogy úgy tűnt, mintha hatalmas orkán kergetné a hullámokat. Ahogy a közelébe értek, azt is hallották, hogy kissé szakaszosan, prüszkölve lélegzik, és amikor Barackvirág a csónakból megsimogatta a hátát, bizony érezte, hogy Mazsola lázas.

- Kapitány úr! – kiáltott fel a csónakból a fedélzetre – Azt hiszem, komoly baj van. Mazsola valószínűleg megfázott a hideg északi vizeken, amikor Rettentő Roland kergette őt. Valahogy segítenünk kellene rajta.

Pöttyös kapitány elgondolkodott, hogyan tudná meggyógyítani a betegeskedő bálnát. Teát nem főzhet neki, hiszen hol találna akkora bögrét, amiből megitathatná? Gyógyszert sem adhat, mert a világ egyetlen gyógyszertárában sem árulnak bálnáknak való pirulát. Végül arra a következtetésre jutott, hogy Mazsolának sok-sok vitaminra van szüksége a mielőbbi felépüléshez. Ezért aztán Barackvirágot a fedélzetre parancsolta és a legközelebbi sziget felé fordult, hogy gyümölcsöket gyűjtsenek náthás barátjuk számára.

Amikor partot értek, Pöttyös kapitány és Barackvirág egy-egy zsákot kanyarított a hátára és az erdő szélén tanakodni kezdtek.

– Vajon merre találunk gyümölcsöt, Kapitány úr?! – kérdezte Barackvirág, majd legnagyobb meglepetésére egy rikácsoló hang válaszolt:
– Ezen a szigeten nincsenek gyümölcsök!

Pöttyös kapitány döbbenten nézett körül, nem értette, vajon ki szól hozzájuk.
- Merről jött a hang? – kérdezte Barackvirágtól, de a hajósinas is csak csodálkozva tárta szét a karját.
- Ki szólt hozzánk? – kiáltott az erdő felé.
- Senki, senki, senki... - hallották újra a rikácsoló hangot.
- No, ennek utána nézünk kiskomám! – mormogta a kapitány és megindult a sziget belseje felé.
- Vajon merre lehet az ösvény? – kérdezte újra fennhangon, hátha meghallja, honnan jön a rikácsolás. De választ csak annyit kapott, hogy itt nincs is ösvény!

Pöttyös kapitány ezután folyamatosan kérdésekkel bombázta az erdő ismeretlen lakóját, ám az folyton csak hazugságokkal traktálta. Ha azt kérdezte, kék-e az ég, a hangok rögtön azt rikácsolták, hogy piros. Ha megkérdezte, hogy szigeten van-e egyáltalán, a rikácsolók azonnal biztosították arról, hogy nem: a tenger mélyén lubickol.

- Ennek fele sem tréfa - gondolta Pöttyös kapitány - itt valaki nagyon csúnyán össze-vissza hazudozik, de én kiderítem, ki lehet az, aki ilyen buta tréfát űz velünk.

Közben persze Mazsoláról sem feledkezett el, és folyamatosan figyelte, hogy talál-e végre gyümölcsöket. Amikor aztán az egyik fáról egy hatalmas fürt banánt látott lógni, nem hitt a szemének, mert azt vette észre, hogy hangosan elkiabált kérdéseire a banánok válaszolnak.

- Ej, miféle össze-vissza hazudós banánok vagytok ti?! – kiáltotta és már nyúlt is a gyümölcsök felé, hogy leszakítsa őket a fa ágáról. Ám ebben a pillanatban a hazudós banánok könyörgőre fogták, és kérlelni kezdték a kapitányt, hogy ne nyúljon hozzájuk, mert ha leszakítja őket, azonnal vége az életüknek.
- Én pedig, a horgonyomra mondom – förmedt rájuk Pöttyös kapitány – ha nem hagyjátok abba ezt a csúf hazudozást, mindannyiótokat leszüretelem és megetetlek benneteket a kedvenc bálnámmal.

Erre a banánok abbahagyva a rikácsolást, rémülten elsusogták, hogy ők tulajdonképpen nem is banánok, hanem e sziget bennszülöttei, akiket egy kóbor varázsló - a folytonos füllentésük miatt - banánná változtatott és csak akkor törik meg a varázs, ha végre egyszer megtanulnak igazat mondani. Persze Pöttyös kapitány már abban sem volt biztos, hogy amit a banánok mondanak magukról az igaz lehet, ám amikor mérgesen toppantva azt kérdezte, hogy merre talál valódi gyümölcsöt beteg bálnája számára, akkor a sok-sok butaságot rikoltozó banán hangja közül meghallott valamit, ami igaznak tűnt. A legtöbb banán elkezdett kiabálni, hogy a föld alatt, vagy a saját kalapja mögé tűzve, meg azt, hogy a sziget közepén lévő barlangban egy rajzlapra rajzolva, sőt az egyik hazudós banán nem átallotta azt füllenteni, hogy az egész világon sehol nem léteznek gyümölcsök. De egyikük bátortalanul mégis azt mondta Pöttyös kapitánynak, hogy az erdő közepén igazi gyümölcsöktől roskadozó fák állnak, akik csak arra várnak, hogy valaki végre leszüretelje őket.

Amikor végre Barackvirág és a kapitány degeszre tömött zsákokkal visszatért a gyümölcsös ligetből, észrevették, hogy a sok, hangosan rikácsoló banán között egy mosolygós, barna bőrű kisfiú álldogál, aki megtanult igazat mondani és ezért nála megtört a varázs.

- No, fiacskám! – mondta Pöttyös kapitány – Úgy látom Te jó útra tértél, ezért azt hiszem, hogy a többieknek is van esélyük a változásra. Mondd meg ennek a sok rikácsoló, hazudós banánnak, ha nem hagynak fel e csúnya szokásukkal, akkor egy pár hét múlva visszatérek, mindannyiukat zsákba tömöm, és magammal viszem a hajó éléskamrájába. De az nem lesz ám nekik jó mulatság!

Néhány óra elteltével, amikor Mazsola már degeszre ette magát a friss gyümölcsökkel, akkor Pöttyös kapitány még visszanézett a sziget partjára, ahol egyre több és több mosolygó bennszülöttet látott gyülekezni.

- No, kiskomám! – fordult Barackvirághoz – úgy látom, használt a lecke és ezek közül a hazudozós banánok közül senki sem akar bálnavitaminná változni, amit azért is remélek, mert nem szeretném, ha egy reggel arra ébrednénk, hogy e gyümölcsöktől mi is hazudósakká váltunk!

Szerencsére Mazsola, a bálna nem kapott egyetlen falatot sem a hazudós gyümölcsökből, így aztán a vitaminkúra végén őszinte mosollyal köszönte meg tengerész barátainak a féltő gondoskodást. Pöttyös kapitány pedig - miközben felhúzta a vitorlákat - arra gondolt, hogy ez az utazó varázsló vajon mivé változtatná Rettentő Rolandot feneketlen gonoszságai miatt?!