Háromlábú kenguruk országa

A Pöttyös hajó ismét napok óta a nyílt tengeren hajózott anélkül, hogy nyomára akadt volna Rettentő Roland hajójának. A láthatáron semmi sem mozdult, a habok közül egyedül Mogyoró, a nevetős szájú, szürke hátú, palackorrú delfin mosolygott rá néha tengerészeinkre. Az eseménytelen hétköznapok után, egy délelőtt Barackvirág hangosan lekiabált az árbockosárból.

- Kapitány úr! Föld a láthatáron!
- Ez remek – válaszolta Pöttyös kapitány –, mert akkor felfrissíthetjük a hajó vízkészleteit és szokás szerint friss gyümölcsöt is gyűjthetünk az erdőben.

Ahogy a Pöttyös egyre közelebb úszott az ismeretlen földdarab partjaihoz, Barackvirág valami különös dologra lett figyelmes a fövenyen. A távcsövén keresztül azt látta, hogy az erdő szélén, különös alakok vidáman ugrabugrálva kergetőznek és játszadoznak egymással.

- Na, ilyet még az öregapám sem látott! – dörmögte maga elé – el nem tudom képzelni, milyen fura lények lehetnek ezek, akik ugrabugrálnak a napsütésben, mintha hatalmasra nőtt szöcskék lennének. Na nem baj. Előbb utóbb úgyis partra szállunk és közelebbről is megvizsgálom ezeket a furcsa jószágokat.

Miután a Pöttyös horgonyt vetett, a kapitány és Barackvirág csónakba szálltak és a partra eveztek. Ám ott senki sem várta őket, úgy tűnt a vidám kis lények elbújtak az ismeretlen érkezők elől. Pöttyös kapitány kiadta a parancsot, hogy Barackvirág görgessen a partra egy vizes hordót, majd induljanak az erdő felé vizet és gyümölcsöket keresni.

Eközben persze Barackvirág egy pillanatra sem vette le a szemét a fák sűrűjéről, minden percben várta, hogy újra megpillanthassa az ugrándozó állatokat. Amikor az ösvényen sétálva az erdő belsejébe értek, egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a bokrok közül apró fejecskék kíváncsi szempárjai merednek rájuk, majd amikor kedveskedő szólongatásuktól megnyugodva az állatok az ösvényre ugráltak, Barackvirág csak tátotta a száját a csodálkozástól. A tisztáson - ahova érkeztek - körös-körül háromlábú lények ugráltak körülöttük. Barackvirág nem hitt a szemének, hiszen valóban olyan különleges állatok vették körül őket, amilyeneket még életében nem látott.

- Kapitány úr! Nem tudom milyen Istencsodái ezek, de ahogy így elnézem, három lábuk van, és azokon ugrabugrálnak.
- Az nem baj, kiskomám! – mondta a kapitány – Hiszen minden állatnak joga van annyi lábat növeszteni, amennyit csak akar. Nekünk csupán az a fontos, hogy kedvesnek és barátságosnak látszanak. Remélem, nem kell félnünk tőlük.

Valóban: a vörösesbarnás állatkák egyre közelebb és közelebb merészkedtek tengerészeinkhez, majd amikor Barackvirág a legnagyobb gyümölcsfákra felmászva először kivit és mangót, majd pedig kókuszdiót dobált a földre, az ugráló lények zsibongó seregként lepték el a lehulló gyümölcsöket, és vadul majszolni kezdtek. A legnagyobb csoda azonban még hátra volt. Ahogy a lények falatozni kezdtek, némelyiknek a hasa tájékán újabb icipici mosolygós fejecske jelent meg, mintha az anyák eddig a hasukon lévő zsebben rejtegették volna kicsinyeiket. Amikor Pöttyös kapitány ezt meglátta, a homlokára csapott:

- Tudom már Barackvirág! Ezek az állatok a kenguruk, akiktől hál’ Istennek, valóban nem kell félnünk, mert a Jóisten legkedvesebb teremtményei közé tartoznak az egész földkerekségen.
- Bizony, Kapitány úr! – mondta Barackvirág – Valóban, még sose hallottam ezekről a csodálatos lényekről, de hát ez nem is csoda, hisz valószínűleg olyan kevés háromlábú állat él a Földön, hogy csak kevesen ismerik őket.
- Milyen bolondságokat beszélsz kiskomám?! Milyen háromlábú állatokról hadoválsz itt nekem?
- Hát a kengurukról, Kapitány úr! A háromlábú kengurukról, akik itt nyüzsögnek körülöttünk!
- Édes kiskomám, dehogy háromlábúak a kenguruk. Amit te a harmadik lábnak látsz, az a farkuk, amin támaszkodnak ugrálás közben.

Azzal közelebb óvakodott az egyik vadul habzsoló kenguruhoz és megpróbálta megmutatni, hogy mi a különbség az állat lába és a farka között. Ám mivel ez elsőre nem sikerült neki, nem tudta meggyőzni Barackvirágot az igazáról. A hajósinas továbbra is váltig állította, hogy ezeknek a lényeknek három lábuk van. Erre aztán Pöttyös kapitány éktelen haragra gerjedt, hiszen még sosem fordult elő, hogy Barackvirág ne hitt volna neki. Ezért vad kergetőzésbe kezdett a tisztáson a kengurukkal, hogy igazát bebizonyíthassa. Ennek az lett az eredménye, hogy a hangosan viháncoló állatok között - saját maguk és Barackvirág legnagyobb derültségére - addig rohangált föl-alá a kapitány, míg el nem kapta egy kenguru farkát és a földtől fölemelve megmutatta a hajósinasnak, hogy ezt a részét bizony a kenguru nem mindig használja az ugrabugráló futáshoz.

Barackvirágnak és a kengurugyerekeknek még a könnye is potyogott a nevetéstől a fogócskázó Pöttyös kapitány láttán, de a kapitány végre elérte célját, bebizonyította a hajósinasnak, hogy nem a háromlábú kenguruk földjére keveredett, hiszen a háromlábú kenguruknak, ugyanúgy, mint más rendes állatoknak, bizony két lába és egyetlen egy farka van.

A vidám játékért hálából, a barátságos kenguruk elvezették tengerészeinket a legtisztább vizű forráshoz, ahol Barackvirág megtöltötte a hordót és az igazi csoda csak most következett.

Amikor a kenguruk észrevették, hogy milyen nehéz munka vár kedves vendégeikre, felugrottak a hordóra és lábaikkal görgetve azokat, a tengerpartra szállították a vizet.

Pöttyös kapitány és Barackvirág kedves mosollyal köszönt el a kenguruktól és a hajósinas még azért is különösen hálás volt, hogy ezen az Isten háta mögötti földön, személyesen ismerhette meg a világnak eme furcsa, ámde nagyon kedves teremtményeit.