Az új fiú

Miután Pöttyös Kapitány elhagyta a Nyúlfark szigetet ezer veszéllyel és viharral dacolva, a további Nyúl nevű földdarabokat is végiglátogatta, hogy Rudolf kapitány nyomára akadjon.

Mérföldről mérföldre kutatta végig az óceánt, szimatolta a szelet és vizsgálta az áramlatokat, míg hosszú hónapok elteltével egyszer csak Barackvirág megpillantotta az árbockosárból a piramis alakú szirteket és körülöttük a szétszóródott hajóroncsokat. Miután a Pöttyös kikötött, a kapitány és legénysége legnagyobb örömére a sziget partjain megtalálták az örömkönnyekkel küszködő Rudolf kapitányt és szerencsétlenül járt hajójának legénységét, akiket egytől-egyig a Pöttyös fedélzetére vettek és útra keltek velük hazafelé. Nagy volt a nyüzsgés és persze a boldogság a hajón, hiszen minden egyes tengerész örült a megmenekülésnek.

A Pöttyös virágok szigetén Málna hercegnő a hajó hazaérkezésének és Rudolf kapitány megmentésének örömére hatalmas ünnepséget rendezett, amelyen a sziget lakóinak bemutatta az ifjú trónörököst, aki édesapja után a Pöttyös Kapitány nevet kapta. Ahogy Rudolf Kapitány megpillantotta az ifjút gyengédségtől remegő hangon így szólt:
- Drága Hercegnőm, tudod, hogy Téged is ismertelek gyerekkorodban és azt is tudod, mennyire szerettelek. Engedd meg nekem, hogy a megmentésemért cserébe itt maradjak veletek a szigeten és részt vehessek e csöppség nevelésében, hogy mire ifjúvá érik, veletek együtt én is saját fiamként szerethessem.

Málna hercegnő és Pöttyös kapitány nagyon boldog volt, hiszen az öreg Rudolf mindkettőjük szívéhez közel került és biztosak voltak abban, hogy a gyermek tőle csak szépet és jót tanulhat.

Teltek múltak az évek s a kis Pöttyös Kapitány szépen lassan gyermekből bátor és okos kisfiúvá cseperedett. A Pöttyös virágok szigetén mindennapos vendéggé váltak édesapja régi barátai, Virgonc, a kétfejű sárkány, Mazsola a bálna, a manók, és persze Mogyoró a nevetősszájú szürkehátú palackorrú delfin. Mindannyian újabb és újabb tapasztalatokat sok-sok tudást és persze rengeteg szeretetet adtak az ifjú Pöttyös Kapitánynak, aki tízéves korára ugyanolyan bátor, nagy tudású és roppant kíváncsi tengerésszé cseperedett, mint amilyen annak idején az édesapja volt.

Egyik nap Málna Hercegnő és az idősebb Pöttyös Kapitány a kastély tornácán üldögélve Barackvirág szavaira figyelt:
- Tudja, Kapitány úr, azt gondolom nincs messze az a nap, amikor a ifjú úr maga is útra kel. Nehéz lesz nekünk elfogadni, hogy a végtelen tengerek már nem minket, hanem őt hívogatják.
- Tudod, kiskomám – válaszolta Pöttyös Kapitány – nincs ezzel baj. Az a világ rendje, hogy a fiatalok saját maguk keressék meg saját maguknak a kalandjaikat. Emlékezz vissza, mi sem voltunk ezzel másként annak idején. Abban pedig, hogy ez a nap nagyon közel van, bizony én is biztos vagyok, hiszen tudom, hogy egy rejtett öbölben Rudolf Kapitány segítségével már egy éve épül az új hajó amivel majd a herceg tengerre száll.

És bizony, mindkettőjüknek igaza lett. Amikor az ifjú Pöttyös Kapitány betöltötte a tizedik esztendejét odaállt a szülei elé.

- Drága Édesapám és Édesanyám, kérni szeretnék tőletek. Tudjátok, hogy az elmúlt években Rudolf Kapitánytól és a többi tanáromtól nemcsak írni, olvasni és számolni, de térképet olvasni, úszni, hajózni és persze kalandok után vágyódni is megtanultam. Szeretné, ha Édesapám példáját követve én is elindulhatnék az ismeretlen óceán hátán, hogy megismerhessem a világ összes csodáját.
- Hova mennél kedvesem? Hiszen olyan apró gyerek vagy még – zokogta Málna hercegnő – itt a szigeten, mellettem lenne még a helyed!
- No, de nem addig van az - mondta az idősebb Pöttyös Kapitány – a legénynek, ha húzza a szíve, bizony mennie kell. Tudom, hisz én is ezt éreztem egykor.
Azzal megsimogatta szeretett fia kócos fejét és elindult vele, hogy apa és fiú együtt vizsgálják át és javítgassák a Pöttyös vitorlást. Két nap és két éjjel bújták a hajó gyomrát és mászták az árbocok csúcsait, fúrtak-faragtak, amikorra mindketten meggyőződtek arról, hogy a hajó talán jobb lett, mint régen volt. Az ifjú Pöttyös Kapitány ezután bepakolta kedvenc térképeit, atlaszait és könyveit a szekrényekbe, majd miután mindennel elkészült tervezgetni kezdte leendő útvonalát. Eközben nap, mint nap búcsúzott édesanyjától, a régi barátoktól és a Pöttyös virágok szigetének minden lakójától és mindenkinek megígérte, hogy első felfedezőútja végeztével újdonsült barátaival együtt, akiket vándorlása során majd megismer visszatér a szigetre szülei és barátai ölelő karjai közé.